Az összefüggés feltárása
Anyagcserénk rendkívül összetett mechanizmus. Ha valaha is fogyókúráztál, akkor tudhatod, hogy ez nem olyan egyszerű. Az, hogy szervezetünk mennyire hatékonyan használja fel a kalóriákat és szabályozza az étvágyat, számos tényezőtől függ. Néhányukat nem lehet megváltoztatni, például a genetikai felépítésüket vagy az életkorunkat. Mások azonban, mint például a bélflóra állapota módosíthatók.
Megfelelő hormonok
Idegrendszerünk és az emésztőrendszerünk közötti folyamatos kommunikáció központi szerepet játszik anyagcserénk és étvágyunk szabályozásában. A bélhormonok kulcsszereplők ebben az információ cserében. Átadják a tápláltsági állapotra vonatkozó jeleket a bélrendszerünkből az agynak, így az agy képes értelmezni a szervezet energiaszükségletét, és ennek megfelelően reagálni rájuk.
Gyomor-bélrendszerünk több mint 20 különböző hormont bocsát ki, amelyek részt vesznek az energia-egyensúly fenntartásában. Ezeknek a bélhormonoknak a szintje számos tényezőtől függ, többek között az elfogyasztott tápláléktól, egészségi állapotunktól és a bélbaktériumok által termelt vegyületektől. Ezen hormonok némelyike pedig közvetlenül befolyásolja étkezési viselkedésünket.
Ennek okán a bélhormonok kritikusak a fogyás szempontjából. Az alacsony kalóriatartalmú étrend elkerülhetetlenül megváltoztatják azok szintjét, hogy elősegítsék az étvágyat és a kevésbé hatékony anyagcserét. Ezért is van, hogy oly sok fogyókúrázó küzd az étvágyuk szabályozásával és a rettegett jojó-effektussal.
Bélflóra és elhízás
Felmerül egy újabb kérdés. Van összefüggés a bélrendszer egészsége és az elhízás között? Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a túlsúlyos emberek bélflórájának az összetétele általában más, mint a vékonyaké. A túlsúllyal élő embereké kevésbé változatos, és kevesebb hasznos baktériumtörzset tartalmaz.
Mindazonáltal, tanulmányok kimutatták, hogy bizonyos mikrobiális melléktermékek folyamatosan emelkednek az elhízott egyénekben. Hajlamosak jobban termelni az olyan metabolitokat, mint az aminosavak, lipidek és lipidszerű metabolitok, epesav-származékok és egyéb vegyületek, amelyekről kimutatták, hogy növelik az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és a diszlipidémia kockázatát.
Bélflóra és a fogyás
Arra is van bizonyíték, hogy a bélrendszer egészsége meghatározza, hogy milyen gyorsan tudod leadni a nem kívánt kilókat. A bél mikrobiomjának összetétele a fogyókúra kezdetén a sikeres végeredmények egyik legfontosabb előrejelzője lehet.
Ugyanakkor a kutatók rámutatnak arra, hogy meglehetősen ellenállóak is lehetnek a változásokkal szemben. Ezeknek a változásoknak a mértéke a fogyókúrás étrend típusától is függhet. Például a mediterrán étrend bizonyul az egyik leghasznosabbnak.
A diétán kívül a fizikai aktivitás szintén elősegítheti a jótékony törzsek növekedését, miközben csökkenti az elhízással kapcsolatos proteobaktériumok számát.
Egyértelműen látszik tehát, szoros kapcsolat van a bélrendszer egészsége és a fogyás között, de még mindig vannak kérdések a témát illetően. Amit már biztosan tudunk, hogy vannak élelmiszerek, amelyekkel csak jót, és sok jót tehetünk bélrendszerünknek.
Ideális ételek a bél egészségére nézve:
Élelmi rostban gazdag élelmiszerek:
-
Gyümölcsök
-
Zöldségek
-
Teljes kiőrlésű gabonák
-
Bab
-
Hüvelyesek
-
Avokádó
Probiotikumokban gazdag élelmiszerek:
-
Erjesztett tejtermékek, például joghurt és kefir
-
Fermentált szójatermékek
-
Miso leves
-
Savanyú káposzta
-
Kimcsi
-
Kombucha
Prebiotikumokban gazdag élelmiszerek:
-
Fokhagyma
-
Hagyma
-
Cikóriagyökér
-
Csicseriborsó
-
Articsóka
-
Bab
-
Póréhagyma
-
Banán
-
Zab
-
Mandula
Most már egyértelművé vált, hogy milyen fontos a bélrendszer egészsége az egészséges testsúly elvesztéséhez vagy megtartásához. Az egészséges bélflóra eléréséhez szükséges ételek fogyasztása azonban nemcsak a fogyás esélyeit javíthatja, hanem általános egészségi állapotodat is. Az egészséges életmódra való, nem csak elszántsággal, de tettekkel is, jelentős javulást fog felfedezni a fogyókúrád terén is.
Ne halogasd sokáig! Olvass tovább, és nézd meg, hogy mivel tudsz hozzájárulni a bélflórádon keresztül a megfelelő testsúlyhoz és az egészséges mindennapokhoz.