Sokan vallják, hogy még a legrémesebb napokat is fel tudja dobni egy tányér finom étel. Az étkezés nem csak alapvető fizikai szükséglet, hanem élvezeti értékkel is bír. Ugyanakkor vannak, akiknek az evés inkább kínszenvedés, mint öröm. Ők azok, akik étkezés után puffadást, görcsöket, és egyéb kellemetlen tüneteket tapasztalnak. Egy idő után szinte már az ember kedve is elmegy tőle. De mit tehetünk, ha szeretnénk újból problémák nélkül emészteni. Legújabb blogbejegyzésünkben sorra vesszük a lehetséges megoldásokat.
Az evés öröme
Bár az étel létfontosságú szükséglet az emberek számára, emellett minden érzékszervünkre, így lelkünkre is hatással. van. Kedvenc ételeink bármikor fel tudnak dobni egy kevésbé boldog napot, különösen akkor, ha az étkezésnek valóban megadjuk a módját. Nem véletlen, hogy napjainkban a közös családi étkezések még mindig nagy jelentőséggel bírnak.
Az ételeket könnyedén elérhetjük, így kis túlzással bármikor élvezhetjük az ízeket. Ez magával hozta, hogy étkezési szokásaink is megváltoztak. Míg sokan törekednek az egészséges, tudatos táplálkozás kialakítására, mások már kevesebb figyelmet fordítanak erre. A szupermarketek polcai roskadásig vannak finomított, adalékanyagokat tartalmazó élelmiszerekkel, amelyek sajnos kevés vitamint vagy ásványi anyagot tartalmaznak.
Emiatt sajnos gyakran nem olyan minőségű vagy mennyiségű tápanyag kerül a szervezetünkbe, amire szüksége lenne. Nem csoda hát, ha egyre többen tapasztalnak emésztési gondokat!
Amikor hiba kerül a gépezetbe…
Manapság sajnos egyre több ember küzd az étkezés után felbukkanó emésztési panaszokkal. Ők azok, akik kedvenc ételeik elfogyasztása után kellemetlen görcsöket, hasi fájdalmat, székrekedést vagy hasmenést, esetleg hányingert tapasztalnak. Számukra egy étel nem a boldogság forrása, hanem sokkal inkább bosszúság.
Mivel egy idő után a tünetek menetrendszerűen, minden egyes étkezés után jelentkezhetnek, már egyre kevésbé képesek élvezni az ízeket. Helyette folyamatosan arra koncentrálnak, hogy vajon mi vár rájuk evés után.
A panaszok hátterében gyakran a bélflóra természetes egyensúlyának felborulása áll. A rendszertelen táplálkozás, az adalékanyagokban gazdag élelmiszerek, a nyugatias étrend hatására bélrendszerünkben elszaporodnak a rossz baktériumok, amelyek különböző káros folyamatokat indítanak el. Ha nem avatkozunk közbe időben, akkor emésztési panaszok, ételintolerancia vagy ételallergia is jelentkezhet.
A zavaró tünetek sajnos nem fognak maguktól eltűnni. Minden egyes nap ott lesznek, idővel pedig még több súlyos következménye lehet annak, ha nem figyelünk oda az étkezésünkre. Ne hagyjuk, hogy idáig fajuljon a helyzet!
Hogyan segíts az emésztéseden?
A kellemetlen panaszok nagyban megnehezítik a hétköznapokat. Ha szeretnél búcsút inteni a tüneteknek, akkor érdemes bevezetni néhány új szokást, amelyek segíthetnek az emésztés megkönnyítésében.
- Fogyassz rostban gazdag élelmiszereket! Ezek hozzájárulnak a normál székletürítéshez, és gyorsítják az emésztést.
- Érdemes megvizsgálni, milyen ételek után tapasztalunk tüneteket. Általánosságban a szénsavas üdítőitalok, a zsíros, fűszeres ételek, vagy a savas élelmiszerek okoznak problémákat, de előfordulhat, hogy ételintolerancia áll a háttérben.
- Inkább többször együnk kevesebb adagot, mint napi egy-két alkalommal hatalmas mennyiségeket! Az emésztőrendszer sokkal könnyebben megbirkózik így a táplálék feldolgozásával, ráadásul a túlevéssel járó felesleges pluszkilókat is elkerülhetjük.
- Állítsd helyre a bélbaktériumaid helyes arányát! Ha bélflórád egészséges, akkor ismét megtapasztalhatod, mennyi örömmel is jár az evés.
Gondoskodj bélflórád egészségéről!
Az evés örömforrás a mindennapokban. Ne hagyjuk, hogy eltűnjön életünkből!
Mivel nagyon gyakran a bélflóra károsodása okozza az emésztőrendszeri panaszokat, ezért első lépésként helyre kell állítani annak egyensúlyát. Kattints a linkre, és nézd meg, mi mit használunk!